A házban minden a feje tetejére állt, mindenki ide-oda kezdett rohangálni. Valaki bájitalok cipelésével, más a felszereléseket ellenőrzésével foglalta el magát. A kapkodás közepette csak egy biztos pont létezett: Antonius. A kisfiú szemeiből elszántság sugárzott, meg akarta menteni szüleit.

Bűntudata volt, hogy édesanyja miatta van bajban. Pár perccel ezelőtt érkezett meg Fleur is kislányával, akit a gyerekek közt hagyott. A nyüzsgés miatt senkinek nem tűnt fel, hogy a kicsik mekkora tanácskozásban vannak.

- Tony, ezt nem lehet! Apa nem engedi meg! – zsörtölődött a szőke kislány.

- Jajj, Heléna! Nem lesz baj, csak el kell bújnia – magyarázta Teddy.

- Nekem nem tetszik az ötlet! Szerintem veszélyes és a felnőttek mérgesek lesznek – hadarta az újonnan érkezett Weasley-kislány.

- Ne izgulj, ügyes leszek. – Azzal elindultak az emelet felé, viszont útjukba került Harry.

- Na törpék, miben mesterkedtek? – Kezeit keresztbe fonta mellkasa előtt és úgy nézett le a rettegő gyerekekre.

- Mi nem mesterkedünk!

- Oké akkor menjetek szépen az emeletre. Mi nemsokára indulunk és… - leguggolt Antonius elé és úgy folytatta – …és kiszabadítjuk a szüleidet. De ti most menjetek biztonságos helyre! – A kicsik elindultak, a fekete hajú férfi pedig a nappaliban gyülekező Rendtagokhoz lépett.

- Itt az idő emberek! – Szemét végigjáratta az összegyűlteken, egy-két arcnál elidőzött, majd folytatta.

- Azzal, hogy kiszabadítjuk Hermionét és Pitont, lezárjuk ezt a fejezetet. Mindenki figyeljen a társára, senki se maradjon le és a lehető legcsöndesebben közlekedjetek. Amikor bent vagyunk, támadásra kell számítanunk. Mindenki nyújtsa a tőle telhető legjobbat és… - odalépett Ginnyhez, akinek még ott volt kezében kislánya is. Harry egy apró csókot adott kedvesének és lányának majd visszament eredeti helyére.

- …és Merlin óvjon minket. Sok sikert emberek, a harcok után itt találkozunk. Most pedig indulás! – A Rendtagok megindultak a kijárat felé, senkinek nem tűnt föl a kis állatka, amely óvatosan az egyik szekrény tetejéről belemászik Draco kapucnijába. Az apró görény mozdulatlanul várta, míg megérkeznek.

.oOo.

A kúriába való bejutás egyszerű volt, talán túlságosan is. Harry csapdát sejtett, így visszafogta embereit. Odament szőke társához, majd heves vitatkozásba kezdtek.

- Malfoy, nem mehetsz be egyedül!

- Ugyan már Potter, az én megmentésemet hagyd másnak. Különben meg itt nőttem föl, csak tudom, hogy hol van egy két titkos átjáró!

- Ez felelőtlenség! Neked ott van a gyereked, ha meghalsz, ő árván marad!

- Mert neked nincs gyereked, mi? Különben meg, ha te mész és kinyírnak, a gyerekeink valószínű nem sokáig fognak élni, szóval ne akadékoskodj! – Harry még mondott volna egy pár keresetlen szót régi ellenfelének, de az egy szempillantás alatt eltűnt az éjszakai sötétségben. Még hallotta, amint Harry utána szól: ha tíz perc múlva nem tér vissza utána mennek. Mit sem törődve az őt körülvevő sötétséggel egyre beljebb haladt a rideg falak közt.

Magában megállapította, hogy a ház ugyan régen sem volt szívmelengető, de a mostani kinézetétől egyenesen a hideg futkosott a hátán. Óvatosan közelítette meg a pince lejáratát, már kicsiként is utálta ezt a helyet, és amennyire tehette elkerülte. A tömlöcbe leérve halk beszélgetést hallott, így levette magáról a kiábrándító bűbájt, majd rejtjelet küldött a csapatnak a halálfalók hollétéről.

Még időben sikerült elküldenie az üzenetet, mert a következő pillanatban egy nagy erejű átok találta hátba, elsodorva őt egészen a folyosó végéig. Ezt már a cellában lévők is észrevették és érdeklődve fordultak a rácsok felé. Hitetlenkedve nézték, ahogy egy szőke folt repül át a folyosón majd nagyot nyekkenve földet ér. Még az első becsapódásnál a csuklya rejtekéből kiszökött az apró szőrpamacs és egy biztonságos repedést keresve elrejtőzött.

- De érdekes! Ki van itt? Csak nem a kedvenc unokaöcsém? – A nő hangjából sütött a gúny és megvetés a fiú felé. Draco megtörölte véres száját, majd feltápászkodott.

- Mondanám, hogy örülök neked, de tudod hazudni bűn! Igazából azt reméltem, mikor viszont látlak, már három méterrel a föld alatt leszel a kígyófejű haveroddal együtt. Jut eszembe, hogy van Voldi? Készültök már a halálfalók utánpótlására? - Dacosan húzta ki magát, miközben kereste a menekülési útvonalat. Bella szinte tajtékzott a dühtől, legszívesebben most azonnal megölte volna a fiút, ha teheti.

- Ne örülj, öcsi. Hosszú és fájdalmas halálod lesz, személyesen gondoskodom róla! – Draco hirtelen mozdult a pálcájáért, de a nő gyorsabb volt és még messzebbre repítette azt. A következő mozdulattal pedig már Dracót kínozta. A srác nem akart ordítani, de a fájdalom erősebb volt nála. Ezzel már Bella is megelégedett, majd egy mozdulattal őt is a tömlöcbe zárta.

- Maradj csak itt, nemsokára visszajövök, és akkor mindent bepótolunk – vicsorgott rá és sebes léptekkel elviharzott. Draco még utána szólt.

- Na mi van? Mész talpat nyalni?! Ennyi önálló akaratod sincs, hogy engem megölj? Még ehhez is engedély kell? – Ám válasz már nem érkezett. Mérgében nagyot rúgott a rácsokba, de rövidesen meg is bánta, mivel iszonyatos fájdalom hasított lábába. Fél lábon ugrálva kezdett el káromkodni.

- … hogy az a cseszett… az a jó édes, szentségit neki!

- Draco Malfoy, hányszor kértelek, hogy ne beszélj csúnyán? – A férfi odakapta tekintetét és meglátott egy barna hajzuhatagot az egyik sarokban. Odarohant és átölelte a nőt.

- Hermione, annyira örülök, hogy jól vagy! Teljesen kétségbe estünk, még szerencse, hogy Antonius idevezetett, de hol van Perselus és… - Ekkor meglátta a sarokban görnyedő férfit, akinek félig az ölében egy szakadt ruhás boszorkány feküdt. Draco óvatosan közelítette meg, nem akrta elhinni, hogy a földön fekvő asszony az ő édesanyja.. A nő felnézett rá, és örömében elsírta magát.

- Kisfiam… Draco.

- Any… anya. Te jó ég, mióta vagy itt? Mit tettek veled és miért? Apa hol van és… - Nem bírta befejezni, mivel Cissy szelíden befogta fia száját.

- Két hónapja vagyunk itt, illetve már csak én. – Nagy levegőt vett. – Apád is itt volt, de ő nem bírta ilyen sokáig és… és úgy egy hete meghalt. Sajnálom. – Hangja elhalt és szeméből ismét záporozni kezdtek a könnyek.

- Semmi baj nem lesz. Kijutunk innen, ígérem. – nyugtatta a szipogó nőt.


- Rendben ideáig jó a terv, de hogyan? – Piton kissé megemelte a szőke nő hátát és átadta helyét Dracónak.

- Harryék kint várnak és szerintem már el is indultak. Azt mondták, tíz percet várnak a visszatérésemre.

- Draco hogy értetted azt, hogy Antonius segített? – Hermione kíváncsian várta a választ.

- Szóval az egész úgy volt, hogy mikor megérkeztem, Gabrielle már ott volt és vigyázott a srácokra. Aztán elkezdtünk beszélgetni, de sikítást hallottunk. Antonius megint álmodott, illetve látomása volt. Annyira kibukott, hogy egyedül nem is tudott mindent elmondani csak azt, hogy egy temetőben voltatok, aztán kínoztak titeket majd egy börtönben kötöttetek ki. – Kis szünetet tartott majd folytatta.

- A lényeg, hogy Teddy és Heléna segítettek neki feldolgozni. Valahogy olyan lehetett, mint a gondolatátvitel. Tony látomásait a kicsik is átélték és ők egészítették ki. Mikor a fehér pávát meghallottam már tudtam, hogy hol vagytok – vigyorgott az édesanyjára.

- Akkor nekik köszönhetjük az életünket. De én még mindig nem tudom, kikről van szó és egyáltalán, ahogy azt sem tudtam, hogy te életben vagy. Azt hittem meghaltál! – suttogta el az idős nő. Draco kissé idegesen mocorgott, majd belekezdett.

- Amint látod, élek és virulok. Az utóbbi három és fél évet Hermionéval együtt töltöttük Görögországban. Belőlem gyógyító lett. – Itt megengedett magának egy apró mosolyt. – Antonius pedig egy hihetetlen három éves kisfiú, nem mellesleg Perselus és Hermione fia.

- Nahát! Ki hitte volna, Perselus és még csak nem is mondod? – tette fel a szemrehányónak szánt kérdést a nő.

- Én se tudtam róla egészen a mai napig, de örülök neki. – Vállát megvonva átölelte a mellette kuporgó Hermionét, aki nyugodtan bújt a biztonságot nyújtó karok mögé.

- Szóval Antonius a keresztfiam és imádom. Teddy a másik unokaöcsém. – Itt ismét vigyorgott. – Dora Tonks és Remus Lupin kisfia. Komolyan mondom, azzal a gyerekkel még komoly gondok lesznek. Fittyet hány minden szabályra és megy a saját feje után. Aztán ott van Heléna… - Zavarában elvesztette hangját.

- Draco miért hallgattál el? Kicsoda az a lány? – Cissy értetlenül nézett fel fiára, majd Pitonra, aki átvette a szószóló szerepét, látva Draco kínlódását.

- Áh! Komolyan mondom, még te mered magad Malfoynak nevezni? Gyáva görény vagy Draco! – Huncut kis mosoly jelent meg szája szegletében, ezzel is jelezve, nem gondolta komolyan az előbb elhangzottakat. – Na jó, Heléna egy gyönyörű és okos, négy éves szőke angyal. Nem mellesleg a legifjabb Malfoy. – A nő meghatottan nézett vissza fiára.

- De én azt hittem meghaltatok.

- Csak én és Heléna maradtunk életben. Nem sokkal a születése után már el is hagytuk Angliát. Hermione segített felnevelni, anyja helyett anyja volt. – Hermione meghatódottam ölelte át Draco nyakát, majd valami furcsára lett figyelmes. Mocorgást látott az egyik sarok felől. Hátrébb húzódott és meredten nézte az egyre közeledő kis állatot. Erre már Piton is felfigyel és gyanúsan kezdte el méregetni a kis jövevényt, végül gondterhelten megszólalt.

- Hermione, kérlek, mondd, hogy ez nem az, akire gondolok. – A két Malfoy furcsállva figyelte a jelenetet.

- Már pedig attól tartok, hogy ez az, akire gondolsz.

- Mi van? – tette fel a legértelmesebb kérdést a szőke srác, ami ebben a percben futotta tőle. A két megrökönyödött személy pedig egyszerre szólalt meg. – Antonius. – A következő percben pedig már egy koromfekete hajú kisfiú állt előttük, aki határozottan nézett a felnőttekre.

- Szia mami, bocsánatot kérek, mert csúnyán viselkedtem veled. – Szégyenlősen lehajtotta a fejét.

- Szerintem most ez a legkevesebb, kisfiam. Azért nem haragszom, viszont azért már igen, hogy itt vagy! Hogy kerültél ide? – A kicsi pedig belevágott a történetbe. Elmesélte tervük kidolgozását, a szökést a házból és sok minden mást, amin a felnőttek csak jót mosolyogtak.

- Oké, most már egyel több ok, hogy kijussunk, de hogyan? – Draco egyre csak törte a fejét, miközben Antonius betelepedett szülei közé. Hosszabb hallgatás után a kicsi megszólalt.

- Nem értem, miért vagyunk még itt, mikor ki is mehetnénk?

- Ezt hogy érted kincsem? Ahhoz minimum egy pálca kellene – nézett rá a fiára Hermione.

- Hát ez az! Draco pálcája ott van a fal tövében, csak be kell hoznom – durcáskodott a kisfiú. A felnőttek egyöntetűen elcsodálkoztak a gyerek megnyilvánulásán és még mindig nem értették mire akart célozni. – Óóóó… és azt mondják a felnőttek okosabbak a gyerekeknél! Mindjárt jövök – vetette oda tárgyilagosan.

- Hát, amint látom, a stílusa már kezd az apjáéra hasonlítani – motyogta oda Narcissa, mire Hermione egyetértően bólogatott.

- Antonius, erről szó se lehet, nem mehetsz ki oda! – felelte Perselus.

- De miért? – vágott vissza a kicsi.

- Mert túl veszélyes, azért! – vágta rá az apja.

- Tudod apa, ez vicces, még csak egy napja vagy az apukám, de máris butaságokat beszélsz.

- Ezt fejtsd ki bővebben – húzta el a száját a férfi.

- Hát először is, hogy három éves vagyok és nekem semmi nem veszélyes! Egy éve tudok varázsolni és picit tudok bájitalt készíteni, meg aztán most már animágus is vagyok és… - folytatta volna, de apja befogta a száját.

- Oké-oké, elhiszem neked. Rendben, kimehetsz, de Draco figyeli az ajtót. – sóhajtott egyet. – Úgy látom a tudálékosságot az anyjától örökölte.

- Aki büszke is rá! – Ezalatt Draco és az ismét görény alakot fölvett Antonius a rácsokhoz sétáltak. Az állatka gyorsan kiszaladt a fal tövébe, majd szájába véve elkezdte odahúzni a pálcát. Draco már a kezében tartotta fegyverét, mikor kinyílt a pincelejáró ajtaja és lépteket hallottak.

.oOo.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Frissítés

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.